Cégvezetők klubja

Business Flow

Neked is van egy milliókat érő telefonszámod?

2018. január 19. - Business Flow

Ki emlékszik még a „Legyen Ön is milliomos!” című műveltségi vetélkedőre, ami 2014-ig futott az egyik kereskedelmi csatornán, és a fődíja 40 millió forint volt?

És arra, hogy közben limitált számú segítséget lehetett igénybe venni, például felezni a négyféle választ vagy telefonálni egy alkalommal.

pexels-photo-541522.jpeg


Ebben az esetben aki játékba kerül pontosan tudja, mennyire értékeli azt a kapcsolatát, akit megad telefonos segítségként. Akár 40 millió forintra.

De nem kell egy vetélkedő részesévé válnunk ahhoz, hogy ilyen értékes kapcsolatokkal rendelkezzünk.

A legtöbb sikeres ember ma azt mondja, hogy ha mindenét elvennék, amit eddig felépített a kapcsolati listáját kivéve, újra tudná építeni azt, ahol most tart záros időn belül.

Vagy gondoljunk csak a világ egyik legértékesebb vállalatára, a Facebookra, ami üzleti vállalkozásként a felhasználóiról szóló információkkal kereskedik. Arról nem is beszélve, hogy a mindenkit érintő újítása pontosan ebbe az irányba, a közösségek építése felé tolja el a Facebook működését. Véletlen lenne?

Persze a fanyalgók erre rögtön rávágják, hogy csak kapcsolatokkal lehet érvényesülni, előre jutni, amiben igazuk van. Arra azonban nem gondolnak, hogy ez a lehetőség előttük is nyitva áll.

Hogyha külföldön defektet kap az autónk és az út szélén állva keressük a legközelebbi autómentő számát, mit ér meg nekünk az elérhetősége? Nyilvánvalóan felértékelődik, sőt, aznap számunkra ennek a telefonszámnak a megszerzése válik a legégetőbbé.

A jó hír az, hogy mindannyiunk telefonkönyvében lapulnak olyan kapcsolatok, amik valamikor valakinek ennyire fontosak lehetnek. A még jobb hír az, hogy ha mi keresünk hosszú ideje utat valamilyen irányba, akkor valamelyik ismerősünk telefonjában biztosan ráakadunk.

A titkos recept most jön.

Beszélgetünk nap mint nap, céljainkat, problémáinkat meséljük el más embereknek, akik ugyanígy tesznek velünk, ha jó hallgatóság vagyunk, és valóban őszintén érdeklődünk irántuk. Ebből következik, hogy meg is halljuk a másik igényeit, amire megoldásként lehet, hogy pont mi tudjuk a választ. Nem bonyolultabb ennél a történet, minden nap tesszük tudatosan vagy kevésbé tudatosan.

Azonban ha az utóbbit választjuk, sokkal többet hozhatunk ki a lehetőségeinkből az életünk minden egyes területén.

Ha az ismeretségeinket, és a másikkal kapcsolatos pozitív tapasztalatunkat – indoklásként, hogy miért őt ajánljuk - megosztjuk egy másik emberrel, azzal teszünk mindkettőjük felé egy gesztust. Minél több ilyen kapcsolatot hozunk létre, annál inkább felértékelődünk a közösségünk körében, hiszen építjük azt. Lehetővé tesszük, hogy olyan emberek találkozzanak, akik egymást keresik és rajtunk keresztül találják meg.

Ha nem vagy a társaság közepe, igazi közösségi ember, akkor kezdetben talán odafigyelést igényel majd, hogy egy másik ember fejével gondolkozz, és aktívan használd a kapcsolataidat, észrevedd az igényt és eszedbe jusson az, akit ajánlani tudsz. Ebből azonban egy idő után szokás lesz.

 pexels-photo-799443.jpeg

Aki így tud működni a mindennapokban, arra lesz figyelmes idővel, hogy a számára fontos hírek is megérkeznek hozzá. Ha segítségre, tanácsra, tudásra van szüksége, bárhová fordul, mindenhonnan a legjobbat kapja, hiszen ő maga is ezt adta önzetlenül a környezetének. És az ilyen ember bizony felértékelődik. Birtokában lesz az irigyelt kapcsolati tőkének.

Mi kell ehhez? Fordítsuk meg a dolgot! Neked mire van szükséged? Arra, hogy odafigyeljenek rád? Arra, hogy olyan kapcsolatokkal gazdagodj, amik értékesek, minőségiek, hosszú távon elégedettségére szolgálnak mindkét félnek? Add te ezt másoknak, és ezt is fogod visszakapni.

Használhatunk különféle eszközöket, mint a konferenciák vagy üzleti találkozók, azonban az aktív részvételünk nélkül ezek csak eszközök maradnak. Ahogy egy edzőtermi bérlet sem ér önmagában semmit, el is kell mennünk és rendszeressé tenni a mozgást, ha eredményt várunk. Gyakran halljuk, de sajnos igaz, a sikerek a komfortzónán túl várnak minket. Ha valóban jelen vagyunk ezeken a találkozókon, aktívan bevonódunk, akkor biztosak lehetünk, hogy az eredmény visszatér hozzánk.

Minden a kapcsolatokon múlik? Igen! És most már semmi sem akadályoz meg Téged abban, hogy odafigyeléssel, önzetlen gesztusokkal építsd a saját kapcsolati tőkédet.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr7813587741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetséges ugandai buzi 2018.01.21. 01:01:36

Hehh, én építek kapcsolatokat, de ehez nincs szükségem fészbukra. Simán el lehet választani a két dolgot egymástól, még akkor is, ha a cikk burkoltan azt sugallja az agyakba, hogy fészelj minl többet, paraszt. Nehogy már kiadjam harmadik félnek ezeket a sokat jelentő kontaktokat. (Nemhogy a fésznek! Még a mobilszolgáltatómnak SE!)

Persze el lehet olvasni a felhasználói feltételeket, mielőtt regelsz a fészre, de vajon a tízéves gyerekek számára is érthetően van megfogalmazva, hogy a kontakt infóit a fácse elemzi és esetleg pénzért eladja?
süti beállítások módosítása