Cégvezetők klubja

Út a semmiből...

2018. augusztus 27. - Business Flow

 business_flow_varga_istvan.jpg

Aki még nem ismeri személyesen Varga Istvánt, a hazai networking élet egyik karizmatikus alakjaként hallhatott róla. Aki már találkozott vele, tudja, hogy hatalmas tapasztalattal, alázattal és nagy adag humorral fűszerezve változtatja meg – egyenlőre - az itthoni vállalkozói kultúrát. Mielőtt legyintenénk, hogy erre születni kell, érdemes megismerkednünk az úttal, amit István idáig bejárt. 

2010-ig a multikat erősítve, dolgozott a dohányiparban, a bankszektorban, a gyógyszerpiacon és a biztosítási piacon is. Salesesként kezdte, majd a közép-felső vezetői pozíciókból trénerkedésre váltott, ahol belsős és külsős vállalati tanácsadóként tevékenykedett olyan cégeknél, mint a British American Tobacco, BNP Paribas, Novartis, AON, és még sorolhatnánk.

Egy magánéleti válság után került Nyíregyházáról Budapestre, és ez jelentette a fordulatot a hivatásában is. Figyelme innentől a KKV-k felé irányult, bár ekkor még szinte semmilyen tapasztalata, és kapcsolatrendszere sem volt ezen a területen. Pontosan ezért fordult a networking felé, így 2011 májusában egy méreteiben és erejében is kicsi szervezethez csatlakozva kezdte bontogatni a szárnyait. 

Ha fölmerült bárkiben a kérdés, hogy a multis közegből hogyan tudta ilyen éles váltás után István a vállalkozói életét ilyen hatékonyan irányítani, ahol híján volt a vállalkozói tudásnak, és még kapcsolati tőkével sem rendelkezett, akkor egy mindenki számára működő receptet kapunk tőle.

Az ambíciók mellett a proaktivitás (folyamatos cselekvés), a stratégiai gondolkodás és a szervezőkészség, emberi oldalról pedig a nyitottság, mások iránti kíváncsiság és a megértésükre való hajlandóság az, amikkel a legmerészebb céljainkat is megvalósíthatjuk. Látva István eredményeit, ebben nincs okunk kételkedni. 

A fogaskerekek folyamatosan forognak Istvánnál, állandóan jár az agya, mindig eszébe jut valami, ha a vállalkozók, cégvezetők támogatásáról, képességeik fejlesztéséről van szó, a Business Flow ugyanis hihetetlen mértékben katalizálja ezt. 

Fontosnak tartja az Értékesítők Napja rendezvénysorozat (melynek társalapítója), ahol a sales szakma legjobbjai számára szervez képzéseket, összefogást és kapcsolatépítési lehetőséget, ezzel javítva a szakma megítélését. 

Tervei között szerepel, hogy a vállalkozói kultúra fejlesztése mellett, a következő generációk kinevelésében is szerepet vállaljon. A 15-19 éves, középiskolás korosztály számára tervez olyan vállalkozói köröket, ahol a piacról meghívott előadókkal vállalkozó kedvet ébreszt a fiatalokban, és gyakorlati tapasztalatokat kínálva, konkrét projektekbe invitálja őket. Azokat az ismereteket akarja megosztani, amiket sehol máshol nem tanulhatnak meg a fiatalok. Szívják magukba az elveket, amikkel eredményesebben boldogulhatnak a való világban. 

Olvasd el a vele készült interjút, mert a tervei téged is magukkal fognak ragadni...
(ezeket a kérdéseket a Business Flow tagjaitól gyűjtöttem össze)

Besnyő Gyöngyvér: Milyen piaci rést láttál meg, amikor a Business Flow-t elindítottad? Miként jutottál el az üzleti klub alapításának gondolatáig? 

Varga István: Szerintem nem piaci rés, hanem inkább piaci űr van. Míg hazánkban jóval 1% alatt van az üzleti klubokhoz csatlakozott cégvezetők aránya a nyereséges vállalkozásokhoz képest, addig tőlünk nyugatra az üzleti élet velejárója a business klub tagság. Szervesen hozzátartozik az üzletemberek életstílusához. Például Angliában több mint 3000 üzleti klub működik – összefogva ezzel sok százezer cégvezetőt, ezzel szemben Magyarországon nincs 2000 tagja az összes jegyzett networking szervezetnek. Szerintem ez a piac csak most született meg, viszont elkezdett növekedni. Óriási piaci űr van, mert 5-10 éven belül nálunk is szerves része lesz az üzleti kultúrának. Ha a trendeket nézzük, mint Y generációs váltás, digitalizáció vs bizalmi válság, exponenciálisan gyorsuló piaci változások, amihez alkalmazkodni kell, különben vége – könnyen előfordulhat, hogy ez 4-5 éven belül is bekövetkezhet. Drasztikus növekedés lesz a networking piacon, ahol a Business Flow-nak óriási esélye van, hisz 1 év alatt a legdinamikusabban fejlődő szervezetté váltunk. Pedig a nemzetközi lehetőségekről még szót sem ejtettünk... 

Sokkal hamarabb szerettem bele az üzleti kapcsolatépítésbe, mint ahogyan a piaci résről kezdtem volna gondolkodni. Néhány hónap alatt olyan éltető közegemmé vált, mint halnak a víz, egyszerűen lubickoltam benne. De eljött egy pillanat, amikor ezt egyszerűen elvették tőlem. Ez akkor nagyon fájt, de ma már hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt. Sokan és folyamatosan kerestek, hogy mikor alapítok másik szervezetet, szerintem sorsszerű volt, egyszerűen ezt hozta a karmám.

Rövid visszatekintés:

  • 2011 május - ekkor ugrottam hasast a networkingbe.
  • 2011 decemberében egy gyengélkedő szervezet ügyvezetőjévé váltam.
  • 2012 tavaszán indítottam az első üzleti klubokat, ami akkor inkább látszott kemény munkának, mint lehetőségnek.
  • 2015-re két tucat klub működött országosan, és a legdinamikusabban fejlődtünk a piacon.
  • 2015 decemberére rajtam kívülálló okok miatt el kellett búcsúznom ettől a szervezettől.
  • Másfél év szünet, piackutatás és felkészülés következett.
  • 2017 áprilisában indítottuk a Business Flow-t. 

Több mint 5 év gyakorlati tapasztalat kellett ahhoz, hogy megértsem a cégvezetők mozgatórugóit, átlássam az üzleti klubok működését és megtanuljak vállalkozást építeni ezen a nagyon nem könnyű piacon. Bátran kijelenthetem, hogy valami merészen újat, valami nagyon izgalmasat keltettünk életre a networking égisze alá. 

Besnyő Gyöngyvér: Mi a személyes küldetésed? Miért érzed azt, hogy ezt a küldetést egy üzleti klub szervezésén keresztül tudod megvalósítani? 

Varga István: Abban hiszek, hogy valamilyen céllal születtünk erre a világra. Én olyat akarok örökül hagyni, amivel pozitív hatással lehetek a társadalomra, hogy az unokáim büszkék legyenek a huncut szemű nagyapjukra. Elhatároztam, hogy összekapcsoljuk a megbízható magyar vállalkozókat világszerte, és vonzó közösséget építünk, ahol élmény üzletelni. Ezért olyan networking keretrendszert adunk a vállalkozók kezébe, amivel saját célok mentén építhetik az üzleti közösségüket, hogy versenyelőnyt szerezve, a lehetőségeik feltárásával és gyümölcsöző együttműködésekkel stabil, és folyamatosan fejlődő, önműködő vállalkozásokat építsenek. Ez számukra szabadságot, a hozzájuk kapcsolódó munkatársaik és azok családja számára  pedig jövőképet és jólétet eredményez. 

...egy kicsit populárisabban megfogalmazva: színpadot építünk, hogy a saját piacod „rocksztárává” válj. 

A Business Flow-ban a próba (vendég) alkalmak után kétféle lehetőséged van:
1. Rendszeresen eljársz a kedvenc zenekarod koncertjére, hogy élvezd a zenét, amire elhívhatod a barátaidat is - mint tag.

2. A színpadon játszol és fürdőzöl a közönség szeretetében, ami kiemelt státuszt és a „backstage örömeit” kínálja – mint vezető. 

Minden vállalkozás alapja, hogy kiknek-mit-miért csinálunk. Engem mindig vonzottak azok az emberek, akik hatással vannak/voltak a világra – én is ilyenné akarok válni. A vállalkozók azok az őrültek, akik a fejükbe vették, hogy valamilyen termékkel/szolgáltatással szebbé, jobbá, könnyebbé, kényelmesebbé, vagy egyszerűbbé tehetik mások életét – tehát pont ugyanolyanok, mint én. Kockázatot és felelősséget vállalnak, mert embereket foglalkoztatnak és fejlesztenek, szerintem ezért tiszteletet érdemelnek. Felemelő érzés, hogy segíthetem őket a céljaik elérésében. 

Régi vágyam volt, hogy zseniális emberekkel dolgozzak együtt – azon hat ember átlaga vagy, akik körülvesznek. Egyre komolyabb cégvezetők veszik észre, hogy a Business Flow keretrendszerét üzleti eszközként használva, komoly versenyelőnyt építhetnek ki a piacukon. Ez az együttműködés úgy hat, mint egy két komponensű ragasztó: karizmatikus cégvezető + Business Flow keretrendszerében saját üzleti klub(ok). Nem csak én töröm a fejem a fejlesztéseken és a működés optimalizálásán, hanem zseniálisabbnál zseniálisabb emberek kapcsolódnak be. Hasonlóan működünk, mint az Airbnb, aki a keretrendszert biztosítja, a klubvezetők a szállásokat, a tagok pedig a szállásokat foglalják. Felértékelődik a klubvezetők szerepe és lehetőségei, akikkel egy „MI” típusú szervezet kiépítésén dolgozunk. 

Besnyő Gyöngyvér: Miért választottad a névadás során a Flow szavacskát? (Esetleg Csíkszentmihályi Mihály is hatással volt Rád?) 

Varga István: Húúúú, ez egy aranyos történet... 2016 elején kezdtem összerakni az új szervezet alapjait, emlékszem az érzésre - az izgalom, az öröm és valami színtiszta energia kapta szárnyra a gondolataimat, csak úgy áramlottak ki belőlem a jobbnál jobb ötletek. Ekkor még nem volt meg a név, de egyszer csak bevillant a „Némó nyomában” című rajzfilm egyik jelenete - amikor a kis bohóchalat és Xenillát elkapja a Golf áramlat, ami repítette őket a céljuk felé úgy, hogy közben csak szörföztek a jófej teknőcökkel, mindenféle erőfeszítés nélkül. Ezt éreztem én is, elkapott az „áramlat” és repít, így egyértelmű volt a név, hiszen csak így érdemes vállalkozást építeni, ha Flow-ba kerülünk. Miért ne lehetne ez a szervezet neve: Business Flow. Hát így született meg a név – nem Csíkszentmihályinak, hanem egy rajzfilmnek köszönhető a névválasztás :D 

Most éppen azon gondolkodtam el, lehet szlogent kellene váltanunk: „Kerülj Flow-ba!” vagy „A Flow legyen veled!” – szerinted? 

Besnyő Gyöngyvér: Hogyan tervezed a folyamatos áramlás megvalósulását a klubok között? A klubok vezetőinek van módjuk rendszeresen találkozni egymással, és a felmerülő kérdéseket, tapasztalatokat meg tudják beszélni egymással?

Varga István: 2018 nyár közepére elértük azt a szervezeti méretet, hogy a klubok 5 tagú vezetőségének külön vezetői klubot indítsunk – ez a Vezetők Klubja. Itt amellet, hogy 2 hetente megismerik egymást a klubvezetők, és az általuk képviselt üzleti klubok is láthatóvá, elérhetővé válnak, még a vezetőképzés, a tapasztalatok megosztása, és a szervezeti elismerések is helyet kapnak. Ez nem más, mint a Business Flow szervezetének legaktívabb és legképzettebb magja, azaz az ELIT csapat, akik közé megtiszteltetés bekerülni. Itt mutatják be azokat az új vezető jelölteket is, akik aktív szervező tevékenységükkel azon dolgoznak, hogy bejussanak ide. 

A Business Flow-nál a Vezetők Klubjába tartozni nemcsak megtisztelő, de komoly üzleti lehetőségekkel és kiemelt vezetőképzéssel is jár. Amellett, hogy kiemelt társadalmi presztízst épít szervezeten belül és kívül, még komoly másodlagos katalizátor vállalkozássá is fejlődhet.     

A klubvezetők előnye még az is, hogy számukra korlátlan, de jól szabályozott átjárást is engedélyez a Business Flow keretrendszere Nyíregyházától - Győrig. Ez korlátozottan a klubtagok számára is biztosított, félévente 2 alkalommal, ami aktivitással bővíthető. Így jön létre az a flow, ami összeköti a klubokat, és szinergiát épít ki a regionális, országos, vagy nemzetközi közösségben. 

A vezetők szerepe nemcsak a lokális működésben nélkülözhetetlen, hanem a regionális és nemzetközi terjeszkedésben is. A képzettségük elengedhetetlen alapja, hogy az országhatárokon túl önállóan találják meg, készítsék fel és indítsák el az ottani vezetőket. A nemzetközi nyitást 2019 januárra időzítjük, első körben a magyar nyelvterületekre fókuszálva. 

Besnyő Gyöngyvér: A csoportokon belüli áramlásnak mi a fő generátora? Mikor és mitől működik jól egy adott csoport?

Varga István: A klubon belül kizárólag a vezetőség és a tagok aktivitásától és képzettségétől függ az üzleti áramlás. Ha ismerik a networking legjobb gyakorlatait és bele is teszik magukat a klub folyamataiba és szervezésébe, akkor hihetetlen energiák szabadulnak fel. A lelkesedést az táplálja, ha a résztvevők (akár tag, akár vendég) élvezik a klubtalálkozót, mert jó a hangulat, nyitottak a résztvevők és értékteremtés folyik, valamint mindig vannak új arcok is, akik frissítik és folyamatosan megújítják a klubot. Ekkor a tagok úgy érzik, hogy ide érdemes elhozni a barátaikat is. 

A csoport jó működése a tagok közötti szinergiára épül. Ha képesek olyan harmonikusan együttműködni a klub szervezezésében és a klubtalálkozók lebonyolításában, hogy a meghívott vendégekben ez fogalmazódik meg: „Ide akarok tartozni”. Ez olyan energiákat mozdít meg, ami pozitív spirálban elkezdi emelni a klub és a benne lévő tagok presztízsét, üzleti lehetőségeit, és hírnevét. A titok az, hogy a klubnak belülről kell sugároznia azt a jó érzést, erőt és potenciált, ami újabb és újabb cégvezetőt vonz be. 

Besnyő Gyöngyvér: Kinek ajánlod az üzleti klubban való részvételt? Fontos-e a megfelelő személyiség?

Varga István: Közelítsük meg onnan, hogy kiknek nem ajánlom:
Ha a következő 6 pontból valamelyik igaz rád, akkor engedd el ezt a lehetőséget! Ha a leendő vendégedre igaz, akkor kérlek ne hívd meg...

  1. kényszerből vállalkozol, nincs időd a vállalkozásod fejlesztésére (pedig erre szakítani kell, mert előbb-utóbb kiégsz),
  2. az utolsó szalmaszálat keresed a vállalkozásod megmentéséhez (min 5-9 hónapos távon működik, mert a csodák csak a bizalom kiépítése után jönnek),
  3. a főnököd küldene (itt döntéshozók ülnek, akik döntéshozókkal akarnak találkozni),
  4. ha csak eladni akarsz, és nem bizalmat épteni, valamint a lehetőségeidet feltárni (hamar kibújik a szög a zsákból, ne csak vinni akarj),
  5. van egy jó ötleted, de mástól várod azt, hogyan valóra váltsa (ötletekkel tele van a padlás, itt működő dolgokról érdemes beszélned)
  6. antiszociálisnak érzed magad, vagy sokszor előfordul az az érzés, hogy mindent jobban tudsz/csinálsz másoknál (nem fog szeretni a közösség)

...amennyiben az itt felsoroltak közül egy pont sem vonatkozik rád, akkor sanszos, hogy jól fogod magad érezni köztünk. 

Kizárólag nyereséges vállalkozóknak, és vállalkozások döntéshozóinak ajánlom, akik önmaguk és a vállalkozásuk fejlesztésében érdekeltek. 

Nem személyiség, hanem hozzáállás kérdése. Bármilyen személyiség képes érvényesülni ebben a közösségben, ha megfelelő attitűddel, nyitott szívvel és szemmel közelíti meg az embereket. Az ilyen közösségek egyik legfőbb ereje a sokszínűségében rejlik. Sikeres és eredményes lehetsz, ha nyitott vagy az ott lévő emberekre, a tevékenységükre és céljaikra. Ha a szándékod őszinte és pozitív, ugyanezt fogják visszaadni neked.

Besnyő Gyöngyvér: Mit javasolsz egy introvertált személyiségnek egy ilyen rendezvény kapcsán? 

Varga István: Én alapjában véve introvertált személyiség vagyok (amit kevesen gondolnak rólam), de néhány hónap alatt megtanultam kezelni, és nyitottabbá válni. Emlékszem, mikor először kellett két ember előtt állva beszélnem, elszédültem. A változás a fejlődésünk része, azaz többé válunk általa, ami újabb lehetőségek ajtaját nyitja ki számunkra – engem ez mozgat belülről, na meg a kíváncsi természetem, hogy mire vagyok képes. 

Egy koncerten nem csak az első sorokban csápolók élvezik a zenét. Talán az egyik legfontosabb az, hogy mindig legyen önmaga. Ha tetszik a klub (de csak ha valóban tetszik), akkor lassan a saját tempójában engedje feloldódni magát az üzleti közösségben. Minden ember más és más, ha ő is elfogad másokat, őt is elfogadják olyannak, amilyen. A székely ember sem beszél mindig, de amikor megszólal, akkor bizony mond valamit. 

Besnyő Gyöngyvér: Mekkora potenciál van szerinted a networking elterjedésében? 

Varga István: A networkingben mindig benne van a dimenzióugrás lehetősége, hiszen egyetlen kapcsolat képes megsokszorozni a lehetőségeidet. Bármelyik találkozón ott lehet valaki, aki a mobiljából elővarázsol egy olyan ember telefonszámát, aki három nullát tesz az éves bevételeid végére. Egy üzleti klubban a véletlenek sokkal könnyebben eltalálnak, mint ha csak éled az életedet. 

A térhódítása hasonló folyamat lesz, mint 20 évvel ezelőtt a mobiltelefonok elterjedése, csak sokkal szélesebb hatással bír majd. A networking a vállalkozásod minden területére jelentős hatással bír, ha megfelelően állsz hozzá. Akár piacszerzésről vagy építésről beszélünk, akár a folyamatok kiépítéséről, beszerzésről, vagy új munkatársak kereséséről, a kapcsolatépítés komoly szerepet játszik. Minél több ismerősünk kapcsolódik be, és ezáltal válik elérhetővé, annál gyorsabban és okosabban tudjuk szervezni a dolgainkat. A networkingnek ugyanez lesz a hatása, akik rajta vannak, sokkal gyorsabbak lesznek, mint akik nincsenek. Ez még kiegészül néhány dologgal: gyorsabban fognak alkalmazkodni a piaci változásokhoz, költséghatékonyabbá válnak az együttműködések az erőforrás megosztása miatt, valamint sokkal képzettebbek lesznek – tudják, hogy kit-miért hívjanak, aki szívesen segít majd. 

Ezek mellett nem elhanyagolható tény, hogy a cégvezetők több mint 95%-a a vállalkozásában dolgozik, nem annak fejlesztésén. A networking kiemeli őket a hétköznapok taposómalmából, hogy nézzék meg kívülről is a vállalkozásukat, és kezdjék el fejleszteni azt, hogy elérjék azt a célt, amiért elkezdték: a szabadságot. Legyél résen, nehogy lemaradj... 

Besnyő Gyöngyvér: Mennyire találod fontosnak a mobil applikációt, mint technológiai hátteret? 

Varga István: Komoly technológiai háttér nélkül lehúzhatnánk a rolót. A jelenleg meghatározó trendeket meglovagolva válhatunk csak globális vállalkozássá:

  • Globalizáció: tértől és időtől függetlenné kell válnunk.
  • Egyszerű és gyors elérés: a cégvezetők zsebébe kell bekerülnünk, saját marketing eszközzel.
  • Generáció váltás: az „Y” generáció sokkal kütyüigényesebb, mint az „X”-esek.
  • Digitalizáció: okos üzleti információk egy helyen, interaktív felülettel. 

Ha az eddig elérhető networking szervezeteket 1.0 verziószámúnak nevezzük, akkor az a célunk, hogy a Business Flow a 2.0-ás verzió legyen, azaz egy új generációs networking szervezet. Ehhez a lineáris növekedési modellt exponenciálisra, az „ÉN” típusú szervezetet „MI”  típusúra kell váltanunk. Az applikációnak ebben stratégiai szerepe van, ezért pénzt és időt nem kímélve folyamatosan fejlesztjük, egyrészt a funkcionális lehetőségeit, másrészt a benne elérhető lehetőségek tekintetében. 

A technológiai fejlettség azt is lehetővé teszi, hogy míg a piacon lévő szervezetek zöme excel táblában humán erőforrást égetve adminisztrálnak, addig mi 1-2 gombnyomással olyan információkhoz jussunk, és juttassuk tagjainkat, amelyek jelentősen növelik a döntési képességüket. Innovatív motivációs rendszert fejlesztünk a tagjaink és vendégeink számára (karma rendszer), ahol láthatóvá tesszük az egyes cégvezetők társadalmi presztízsét, hogy ismertségtől függetlenül növeljük a magas presztízsű emberek bizalmi sebességét. Mint láthatod, a technológia sok területre nyit újabb és újabb lehetőséget. A versenyelőnyünk már ehhez köthető, pedig csak egy éve fejlesztünk...,

Besnyő Gyöngyvér: Különbözik-e a magyar vállalkozói gondolkodás más országoktól? 

Varga István: Igen is, meg nem is. Mi magyarok elég pesszimista nép vagyunk, mégis hihetetlenül kreatív. Igen jellemző ránk ez a mondat: a forgó ajtón másodikként megyünk be, és elsőként jövünk ki. Talán éppen ebben rejlik az a gigantikus lehetőség, hogy ami Magyarországon működik, az máshol biztosan világsiker lesz. 

A keleti blokk mindenképp lemaradásban van a cégvezetői tudás és tapasztalat tekintetében, hiszen a gyökereink nem olyan mélyek, mint nyugaton. Nem szívtuk magunkba az anyatejjel a vállalkozási ismereteket, és a családi konyha asztalnál és az iskolában sem tanított vállalkozni minket senki. A tudáshiányt őrületesen kemény munkával igyekszünk pótolni, ami a vállalkozók országává tett minket (nem a vállalkozásoké). 

A Business Flow küldetésének tekinti, hogy a vállalkozási tudás tekintetében is fejlessze a tagjait, ezért  stratégiai szövetséget kötöttünk a vállalkozásfejlesztés területén dolgozó trénerekkel, tanácsadókkal és coachokkal. Minden klubtalálkozónk szerves része, hogy 30 percben egy meghívott előadó fejleszti a jelenlévő cégvezetőket. A marketingtől a mérleg olvasásig, a folyamatok kiépítésétől a stratégiai tervezésig szó esik hétről hétre. Hiszünk abban, hogy tevékenységünk pozitív hatással lesz a hazai KKV piacra azzal, hogy egyre tudatosabb vállalkozásokhoz segítjük annak tulajdonosait.   

Besnyő Gyöngyvér: Van-e terved a nemzetközi piacon való megjelenésre? 

Varga István: Egyértelműen nemzetközi piacra terveztük a Business Flow-t, már a kezdetek kezdetétől. Megmutatom, hogyan gondolkodunk ezzel kapcsolatban:

  • Az elméleti tervezés 2016 tavaszán kezdődött, és 2017 áprilisáig tartott – itt az volt a cél, hogy kidolgozzunk egy exponenciális növekedésre képes üzleti modellt.
  • Majd 9 hónapos gyakorlati teszt következett
  • 2018 január és március vége között a működési elvekre fókuszáltunk, hogy sebességet tudjunk váltani az országos terjeszkedéshez.
  • 2018 év végi célja, hogy az ország jelentősebb megyeszékhelyein kiépítsük a bástyáinkat, valamint megtaláljuk és kiképezzük a vezetőinket. Ezen időszak még a finomhangolásról is szól, ahol a szervezeti működés legjobb gyakorlatát alakítjuk ki.
  • A nemzetközi terjeszkedés első üteme 2019 januárja, ahol a szomszédos magyar nyelvterületeket vesszük célba. A kiképzett vezetők munkájára, valamint a tökéletesített keretrendszerünkre bízzuk az első ütemű terjeszkedés sikerét.
  • A második ütemben még mindig a magyar nyelvű vállalkozókat szólítjuk meg, csak már globálisan – de erről később...
  • Még 6 ütem következik ezek után, tehát nem bízzuk a véletlenre... 

Besnyő Gyöngyvér: A magyarországi csoportok számára is lehetőség lesz a külföldi csoportokba vendégként ellátogatni. Hol látod a Business Flow nemzetközi szervezetét 5 év múlva? 

Varga István: Természetesen, hiszen az a célunk, hogy a összekapcsoljuk a megbízható magyar vállalkozókat világszerte. A kiképzett vezetők  teremtik meg az alapját a nemzetközi kluboknak, és az ő felelősségük a szinergiák kiépítése is. Ezen kívül új típusú nemzetközi konferenciákat és kiállításokat is tervezünk. 

Nehéz megmondani, hogy hol fogunk tartani 5 év múlva, mert erre eddig egyetlen működő példát ismerünk, a BNI-t. 1985 óta eltelt 33 év alatt a BNI rendszere közel 80 országot hódított meg, több mint 8000 üzleti klubbal és 220 ezer taggal büszkélkedik – amely egyrészt tiszteletre méltó eredményt, másrészt követendő példát és óriási kihívást jelent számunkra. De a BNI lineáris növekedési pályán érte el ezt a kimagasló eredményt, mi pedig exponenciális alapokra építjük a Business Flow-t. Kicsiben már szépen működik, jelenleg havi 15-20% között növekedünk egyre nagyobb bázison, de még nincs tapasztalatunk nemzetközi vizeken, és hogy nagyobb számok estén hogyan fog működni a rendszer, valamint milyen kihívásokkal nézünk szembe, és képesek vagyunk-e eredményesen kezelni ezeket. Azt tűztük ki célul, hogy ezt a szervezeti méretet 10 év alatt fogjuk elérni. Bizakodásra ad okot, hogy a technológiánk még kiforratlanul, de már kicsiben is jelentős eredményeket produkál. 

Ahhoz, hogy a céljainkat elérjük, profi vezetőkre és lelkes, proaktív és elkötelezett tagságra van és lesz szükségünk. Alázattal, de bátran és innovatívan kell megközelítenünk a piacot, mert ezen múlik, hogy hol fogunk tartani 5 év múlva. A tagságunk és a vezetőink képzésére sokkal több időt és energiát fogunk fordítani a jövőben, hogy jelentősen növeljük a szervezet hatékonyságát és a benne rejlő üzleti potenciált. 

Besnyő Gyöngyvér: A Flow és a kapcsolatépítés az üzleti gondolkodásodon kívül a magánéletedre, a mindennapjaidra is jellemző? 

Varga István: Dale Carnegie szerint „A példamutatás nem a legjobb módja a vezetésnek, hanem az egyetlen!”, én is ezt vallom – és köszönöm Veress Zolinak, hogy megosztotta velem ezt a gondolatot. Ezért mind a magánéletben, mind a hétköznapokban odafigyelek, hogyan tudok segíteni önzetlenül mások céljainak elérésében. Szeretem megérteni, hogy ki-mit és miért csinál, és ha megértettem, akkor szívesen kapcsolom össze áltam ismert és megbecsült emberekkel, hogy beszélgessenek az együttműködés lehetőségeiről. Hiszek abban, hogy ezen tetteim következményeként mások is szívesen támogatnak majd a céljaim elérésében. Büszkén mondhatom, hogy közel ezer üzleti együttműködést hoztam már össze az évek során, és a múlt héten hallottam, hogy egy komoly párkapcsolat is született egy ártatlan üzleti ajánlásból. Az a nagyszerű a kapcsolatépítésben, hogy pozitív energiákat és jó szándékot használunk a működtetésére. 

Ezen kívül a Business Flow is egy vállalkozás, ahol ugyanúgy szükség van minőségi kapcsolatokra, mint a Te vállalkozásodban. Ez pedig cégvezetőként az én feladatom, mert ki más csinálná meg helyettem. A piac építése, a terjeszkedés, a fejlesztések és annak finanszírozása, a beszállítók, a képzési partnerek bővítése, a folyamatok kidolgozása, a személyes fejlődésem, mind-mind nagyon kapcsolatigényes tevékenység, amit nem tudok, és nem is akarok elkerülni, hiszen ez a lételemem, és szeretem is ezt a tevékenységet. Bízom bene, hogy Te is így érzel a saját vállalkozásoddal kapcsolatban... 

Besnyő Gyöngyvér: Hogy látod magad és céljaid 5 év múlva?

Varga István: A jelenlegi céljaim eléréséhez nincs szükség 5 évre, szerintem 2019 végére ezekből szinte minden megvalósul majd. A Business Flow-t önműködő alapokra építjük, hogy a működése, a nemzetközi pályán is ne tőlem, hanem a leendő Igazgatósági Tanácstól, és egy hatékony operatív támogató csapattól függjön. Nagyon fontos számomra, hogy a gyermekeim, akik 5 év múlva már nagyon közel járnak majd ahhoz, hogy bekapcsolódjanak az üzleti életbe, megfelelően fel legyenek erre készítve. 

Úgy képzelem el, hogy 5 év múlva sokat utazom, szakértőként közreműködöm a nemzetközi üzlet építésében, de ennek operatív részét már rég a vezetők csinálják. Részt veszek a vezetők képzésében, és hitet adok azoknak, akik akkor kezdik az üzleti közösségek építését. Ausztráliától az USA-ig, és Egyiptomtól Norvégiáig a magyar közösségeket keresem, és az üzleti klubok magját szórom szerte szét az egész világban, hogy egyre nagyobb teret kapjon a networking magyar módra. 

Mivel elég nyughatatlan természet vagyok, folyamatosan világmegváltó álmokkal, újabb ráépülő üzleteken töröm a fejem, ami mégjobban megkönnyítik majd a vállalkozók életét. 

És hogy mi a személyes véleményem Istvánról, illetve a Business Flow-ról? Mivel korábban még nem vettem részt üzleti találkozón, így előzetes elvárás nélkül érkeztem a klubba, ami azonnal megfogott.

Azok az értékek, amikről István beszél valóban érezhetőek, megfoghatóak, áthatják minden egyes üzleti klub működését függetlenül attól, hogy melyikbe látogat el az ember.

Akit pedig a kézzel fogható eredmények győznek meg: a Business Flow is üzleti vállalkozásként működik, a növekedése pedig elsöprő erejű, hiszen alig másfél év alatt jutott el odáig, hogy országszerte jönnek létre klubok a meglévő, már sikeresen működőek mellé. Ebben szerepet játszik az őket alkotó tagok hite és lelkesedése, az a bizonyos plusz, amit itt látnak, amivel azonosulni tudnak.

Egyéni szinten pedig az a tapasztalatom, hogy megelőlegezett bizalmat, számtalan lehetőséget kap az, aki építkezni, építeni szeretne. Ez a mentalitás mindenki felé adott, aki taggá válik. Hogy hogyan képes élni vele, mit hoz ki belőle, meddig jut el a céljai megvalósításában, csak az egyéni korlátain múlik.

Ha István küldetése az, hogy a vállalkozókból sikeres cégek vezetőit „nevelje ki”, akkor nála és a Business Flow-nál hitelesebb példát nem látunk erre. Ez a titok.

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr1214200721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.