Cégvezetők klubja

Business Flow

Légy olyan vezető, akit követni akarnak!

2018. november 14. - Business Flow

nagy_adam_kep.jpg

Hogyan lesz egy multi vezetőjéből vállalkozó, majd cégvezető, aki vállalkozótársait segíti a fejlődésben, céljaik elérésében?

Nagy Ádám pontosan ezt az utat járta be, amikor vörösdiplomás villamosmérnökként nagy reményekkel kezdte a karrierjét a máig az egyik legnagyobb multicégnél, a GE-nél.

Képességei már korán megmutatkoztak, hiszen néhány hónapon belül vezetővé lépett elő, ahol a legnagyobb beruházásokban, fejlesztésekben már döntéshozóként élt a rá bízott felelősséggel, és teljesített túl minden elvárást. Mérnök szülők gyermekeként a vállalkozói létforma távol állt tőle, azonban a céges vezetőképzéseken már egy új út felé terelte az élet, meglepő módon ugyanis már itt a tulajdonosi szemléletet, az énmárka építését tanították a multi keretein belül.

A fordulatot az életében olyan emberek elvesztése okozta, akik a ranglétrában csak egy-egy szinttel álltak fölötte, és nem érezve az egyre nehezedő nyomást, hajtották magukat tovább, amíg a szívük nem bírta tovább az iramot.

Ádám számára ez volt egy figyelmeztető jelzés, hogy más utat kell választania.

Elkezdte a vállalkozói irányba képezni magát, kezébe akadtak Kiyosaki könyvei, és kezdetben arra gondolt, hogy külsős tanácsadóként segít majd nagyobb vállalatokat. Tapasztalat és konkrét ötlet híján azonban először egy network marketing szervezetnél, a Forever Livingnél kezdte el új életét.

Mára már 15 éves sikertörténet lett ebből, rövid időn belül megduplázta a GE-s karrierje csúcsán elért fizetését, és az itt elsajátított tapasztalatai segítették hozzá ahhoz is, hogy még tovább lépjen, erősségeit kihasználva adjon értéket másoknak.

Rendszeresen képzi évek óta hálózati munkatársait, azonban ezen túllépve ma már egy tágabb körnek, vállalkozóknak is tud segíteni, és a vezetőképzés terén a John C. Maxwell által létrehozott rendszerben találta meg azokat az időtálló értékeket és minőséget, amivel azonosulni tud.

Itt sem választott egyszerű utat, a John Maxwell coach képzések nívójához folyékony angol nyelvtudásra, jelentős időbeli és anyagi ráfordításra egyaránt szükség volt, azonban bennük egy professzionális tanító és támogató rendszerre talált.

Jelenleg ő a legaktívabb tréner hazánkban, aki a John Maxwell féle elveket tanítja, több könyvet fordított le magyarra, és küldetésének érzi azoknak a vállalkozóknak, cégvezetőknek és coachoknak a képzését, akik elkötelezték magukat a folyamatos fejlődés mellett.

Hitelesen vallja és képviseli azt, hogy ami egy cégben történik, az mind a vezetőség felelőssége. John Maxwell szavaival élve „Minden a vezetésen múlik.” Aki pedig élni szeretne ezzel a felelősséggel, az Ádám segítségével tanulhatja meg a hogyanokat.

Besnyő Gyöngyvér: A kapcsolatépítés mondhatni évtizedek óta a munkád szerves része. Hogyan működött ez az életedben? Választott út volt, amit ösztönösen mindig csináltál, vagy szükséges feltétel inkább?

Nagy Ádám: Nem volt ösztönös, bár mindig társasági ember voltam, szerettem bulizni, voltak fiatalkorunkban olyan szilveszterek ahol akkor a 70 nm-es lakásban több, mint 100 táncos zsúfolódott össze. Később vált világossá a tudatos kapcsolatépítés fontossága. Itt is fontosnak érzem az azonos értékrenddel rendelkezők megtalálását, hiszen emberekkel a hosszútávú siker csak így képzelhető el.

Besnyő Gyöngyvér: Mikben látod a fejlődés egyértelmű lehetőségeit egy vállalkozó számára? Mik azok a kikerülhetetlen elemek, amik nélkül senki nem juthat előrébb? Ezek közül mit találhat meg aki a Business Flow-ban tag?

Nagy Ádám: Hiszem azt, hogy a környezet meghatározó erővel bír a fejlődésre. A Business Flow-ban olyan környezetbe kerülnek a vállalkozók, ahol önmaguk lehetnek, ahol garantált a jó hangulat, élmény minden találkozó, és mindig használható, up-to-date, őket érintő tudással gazdagodnak. Egyszerre kapnak egy hatékony marketingeszközt a kezükbe, új potenciális partnereket, vevőket és egy társadalmi státuszt is jelent, ha valaki egy elit üzleti klub tagja.

Besnyő Gyöngyvér: A személyes céljaid egybecsengenek a Business Flow célkitűzéseivel, hogy a vállalkozókból vállalkozásokat „neveljen ki”. Hogyan látod ezt megvalósulni a klubodban és magán a szervezeten belül?

Nagy Ádám: A tudatosság az egyik legfontosabb terület, amit fejlesztek azoknál, akik velem dolgoznak, és a Business Flow klub ugyanezt éri el. Tudatosság, hogy ne időt töltsünk emberekkel, hanem időt fektessünk emberekbe; hogy időről időre kívülről nézzünk rá a cégünkre, és a vezetésre, amit a mindennapokban gyakorlunk; hogy fejlesszük magunkat és folyamatosan „jól lássunk a pályán”. Szeretem megtanítani embereknek, hogyan gondolkodjanak, ahelyett, hogy mit gondoljanak, ezt az iskolában nem tanították. Akár egy Maxwell-képzésen vesz részt valaki, akár egy üzleti reggelin vesz részt, ez a folyamat növeli a tudatosságát és ez jelentősen tudja növelni a személyes és céges hatékonyságát. Nagyon rokonszenves az is, hogy a klubomban az Event 1 élményteremtők klubjában, mindig színvonalas tudásmegosztásban van részünk. Coachok, Trénerek, Szakértők, az üzleti világ krémje fordul meg a rendezvényeinken és baráti közegben kaphatunk tőlük „bennfentes” információkat is.

Besnyő Gyöngyvér: Az üzleti kapcsolatok, kapcsolatépítés terén milyen tanácsot adnál a vállalkozóknak, cégvezetőknek?

Nagy Ádám: Azt, hogy gondolják át honnan származnak a legjelentősebb megrendelőik és hogyan jutnak a legjobb ügyfelekhez. Azonnal rá fognak jönni, hogy az emberi kapcsolataik adják az alapját üzletük nagy részének. Tudatosan kell erre a kapcsolatrendszerre időt és pénzt áldozni, hogy igazán minőségi módon fejleszthessük. A Business Flowban stratégiai partnerekhez is juthat bárki, el tud kezdeni nagyban gondolkozni, nagyobb dolgokat megálmodni. Mindezt egy inspiráló közegben. A tanácsom: adjanak maguknak egy évet ezen a területen, és addig rendszeresen csak azt tegyék, amit a legsikeresebb networkerek tesznek, és a siker nem marad el. A business networking egy életforma, szakmai fogásokkal, időt kell adni neki.

Besnyő Gyöngyvér: Szerinted mik azok az elemek, amiktől egy közösség építővé válik a tagjai számára? Milyen személyiségjegyek azok, amikkel ha rendelkeznek a közösség tagjai, jó eséllyel ez ki tud alakulni?

Nagy Ádám: Egy közösség építő hatással van a tagokra, ha elfogadja, aki vagy, de kivisz a komfortzónából, ha a tagok elismerik a tudásodat, de építő visszajelzéseket adnak, ha többé válsz minden alkalommal mikor ott jársz. Én ezt élem meg a network marketing és az üzleti networking területén is. Szerintem nem személyiségjegyekhez kötött ez a hatás, inkább egyfajta kultúra, ami áthatja a csoport tagjait. Ezt a kultúrát mindenhol a vezetők képviselik és alakítják elsődlegesen, és ők a saját példájukon keresztül kommunikálják ezt a tagok felé.

Besnyő Gyöngyvér: Milyen tanácsot adnál azoknak, akik még csak most indulnak az önfejlesztés és kapcsolatépítés útján? Hogyan álljanak hozzá a kezdeti lépésekhez?

Nagy Ádám: A tudatos fejlődésed két helyen érezteti a hatását. A pénztárcádon és a határidőnaplódon. Mennyi pénzt és időt fektetsz magadba. John Maxwell a világ elismerten legjobb vezetőképző szakembere, cégvezetők milliói tanulnak a könyveiből, tanfolyamaiból. Ma már magyarul is lehet általam ilyen Mesterelme képzéseken részt venni, ez tehát egy kiváló start. A második lépés pedig az lenne, hogy akik most indulnak, kerüljenek olyan környezetbe, ahol fejlődni tudnak és a kapcsolataikat minőségi emberekkel bővíthetik. Merjenek egy új közegbe belépni, és körülnézni. Lépjenek kapcsolatba azzal az emberrel, aki ezt a cikket elküldi nekik, és tudják meg, hol és mikor juthatnak el a legközelebbi networking reggelire, hogy megbizonyosodjanak róla, ez tényleg egy olyan környezet, ami fejleszteni fogja őket és kapcsolatrendszerüket. Business Flow tagként pedig még Maxwell képzésekhez is kedvezménnyel juthatnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr4314372061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása