Cégvezetők klubja

Ha az élettől citromot kapsz, csinálj belőle limoncellót!

2019. július 25. - Business Flow

aurelia.jpg

Az egyensúlyt megtalálni a mindennapokban, a vállalkozásunkban és magánéletünkben egyaránt folyamatos kihívás. Még nagyobb kihívás, ha mindezt optimistán, kis humorral fűszerezve akarjuk kezelni, hiszen a minőségi életnek ezek alapfeltételei.

Reichardt Aurélia számára viszont természetes. 21 éven keresztül gyerekekkel foglalkozott. Utána megengedte magának azt, amit kevesen mernek: megállt töltődni, pihenni egy kicsit, hogy megtalálja második hivatását. Amit akkor is örömmel csinálna, ha nem fizetnének érte.

Tovább

A pókerasztaltól a vállalkozói játszótérre

fotel1.jpg

A pókerben a technikai felkészülés mellett a személyiség fejlődése is kiemelt szerepet kap, ha sikeres szeretne benne lenni az ember. Ahhoz pedig, hogy 10 éven át a játékból éljen és teremtsen stabil bevételeket, örömteli életet, már szenvedély és elkötelezettség is szükséges.

Kevesen mondhatják el azt magukról, hogy a munkájuk szó szerint játék, de Kovalovszki Márton a saját példáján át mutatja meg a vállalkozóknak, hogy bármilyen tevékenységre tekinthetnek így.

Tovább

Mersz intuitívan vállalkozni?

img_1632.jpg

A vállalkozás, a vállalkozói lét optimális esetben az önkifejezés eszköze is. Amikor az ember megtalálja a legjobb tehetségét, és ebben erőlködés nélkül, de állhatatosan veszi az elé kerülő akadályokat, megvalósítja a kitűzött céljait. Bátorság és bizalom kell hozzá, amik az út során mellénk szegődnek, ha kellően elhivatottak vagyunk.

Gürtler Gábor a legjobb példa arra, milyen messzire vihet, ha mered átadni az irányítást a tiszta belső hangodnak.

Tovább

Aki segít megtalálni a vezetők saját hangját

pb1_1.png

Az információ alapú társadalomban hatalmas előnyre tehet szert, aki gyorsan és hatékonyan dolgozza fel és szűri ki a számára fontosakat. Ha pedig ezeket az információkat még érthető, befogadható formában is tudja kommunikálni, bármilyen területen nélkülözhetetlenné válik tudásával.

Pető Bence számára már gyerekként egyértelmű volt, hogy az információk gyűjtése és feldolgozása a szenvedélye, ovis korában a zsebpénzét Nemzeti Sportra gyűjtötte, amit nem csak vásárolt, hanem az elejétől a végéig el is olvasott… de egyéb témák is érdekelték a sporton kívül.

Tovább

Fejleszd ki a szuperképességed!

dfdc5e0103df548a25d82f523761ab91.jpg

A vezetői képességek titkát ma már számtalan kutatás vizsgálja és különböző jellembeli és személyiségbeli skillekben, kompetenciákban véli felfedezni.

Ami a közös ezekben a tulajdonságokban: fejleszthetőek. Az érzelmi intelligencia, és az erre építkező sikeres kommunikáció pedig nem pusztán vezetőként létfontosságú, a mindennapi életünket ugyanúgy magasabb minőségben tudjuk élni általuk.

Tovább

Rendrakás az online marketing "káoszban"

zkrisz_yes.jpg

Egy telített piacra betörni, kiemelkedőt nyújtani és szaktekintéllyé válni nem kis célkitűzés, főleg ha a szakmához képest későn kezdünk bele a tanulásba.

Az akarat és maximalizmus azonban csodákra képes, ezt bizonyítja Zilahi Krisztián, a konverziómester története is.

Tovább

Juniálissal vár a Forrástó

img_3278.JPG

Egy rendhagyó csapatépítő eseménynek lehetnek résztvevői a Business Flow tagjai és családjaik június elsején szombaton az Esztergom közelében található mesébe illő Forrástónál.

De ne szaladjunk ennyire előre, ismerjük meg előbb a Forrástó történetét.

Tovább

Nőj túl a komfortzónádon!

pexels-photo-1072824.jpeg

A növekedés születésünktől kezdődően a természetünk, folyamatosan többé szeretnénk válni, előrelépni, ezért vannak vágyaink és tűzünk ki magunk elé újabb és újabb célokat.

Noha a növekedés minden vállalkozás számára mást jelent, ami közös bennünk, hogy a befektetett munkánk, energiánk szükséges hozzá, hogy eredményeket érjünk el. 

Mik kellenek még ezen kívül ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célokat? 

Tovább

Bepillantás a jövő könyvelőirodájába

mz_business_foto.jpg

Minden sikeres vállalkozás mögött áll egy jó könyvelő, a még sikeresebbek mögött pedig jelentős tapasztalattal, tudással rendelkező adótanácsadó is.

Igazán hatékony tanácsadó pedig - a „rablóból pandúr” elvet követve - a hatósági ellenőrzésekért felelős emberből válik.

Tovább

Hallgass a belső iránytűdre és találd meg a szenvedélyed!

sokpeti.jpg

Körmöczi-Kriván Péter első ránézésre is színes egyéniség. Folyamatosan mozgásban van, és aki találkozott már vele, biztosan emlékszik rá.

Nem volt ez azonban mindig így.

2007-ben egy barátja hívta meg őt egy animátor képzésre, amin – akkor még inkább visszahúzódó, háttérben maradó személyiségként - csak az ígérete miatt vett részt.

Akkor került először kezébe mikrofon, és a feladat: három nyelven csináljon show-t a jelenlévőknek.

Tovább