Cégvezetők klubja

Business Flow

Tréningezd cégedet eredményessé!

2019. szeptember 24. - Business Flow

foto_mzs1.jpg

Egy céget, vagy azon belül egy területet vezetni olyan tudást igényel, amit nem oktatnak iskolapadban. A legtöbbször évek kemény munkájával felépített vállalkozás további fejlődésének gátja ezen tudás hiánya, amire a KKV-ban is egyre nagyobb az igény. A vezetőképzés, a kommunikációs tréningek, konfliktuskezelés, stresszkezelés, időgazdálkodás, projektmenedzsment, csak néhány terület, melyek ma már ott vannak a cégvezetők tudatában, azonban nem volt ez mindig így.

Pedig az élethosszig tartó tanulás egyre több területen elvárt minta, amit követnie kell annak, aki sikeres szeretne lenni.

Meszlényi Zsolt számára ez a mentalitás pályája kezdetétől egyértelmű volt. A kíváncsiság, a tudásvágy, majd a megszerzett tudás megosztása lételeme, célirányosan keresi azokat a lehetőségeket, ahol új ismereteket szerzett.

Minden előzetes családi minta nélkül választotta a vállalkozó életformát, vállalati tréner lett, majd egy HR profilú multinál értékesített tréningeket. Értékesítőként is a kihívás vonzotta, aminek az eredménye az lett, hogy a sikereken felbuzdulva saját cégében folytatta tovább ezt a tevékenységét.

Arra figyelt fel, hogy a tréningcégek a nagyobb költségvetésű multikra szabták a tréningjeiket, miközben a KKV szektorban hatalmas űr volt a piacon.

Zsolt pedig meglátva ebben a kihívást, és mert a KKV-k segítése, multikkal szembeni versenyképessé tétele a szívügye volt, cégével a Training Universe-sel a teljesen szűz piac felé fordult. Versenytársai pedig még sehol nem voltak akkor, ezért egy óriási helyzeti előnyt szerzett azzal, hogy mindenkinél előbb ismerte meg ezt az – akkor még mostohán kezelt – piacot. A korai tapasztalatszerzés eredménye, hogy a legkeresettebb szakemberek lettek a piacon, bizalmi ügyfélkört építve a mai napig csak ajánlások útján dolgoznak.

Kapóra jöttek az akkoriban induló EU-s pályázatok is, melyek bátorságot adtak a KKV-nak, hogy a hiányzó tudást egy pályázaton nyert tréninggel szerezzék meg. 

A pályázati háttérben is segítséget nyújt Zsolt cége már az igény felkeltésétől. Következetesen azzal kezd ügyfeleinél: csak olyanra pályázz, amire egyébként is szükséged van. Hiszen számukra nem a pályázatot megnyerni nehéz, hanem jól elkölteni azt, hogy valóban érezhető eredménye legyen az így választott tréningeknek.

Az eredmény pedig a megfelelő diagnózisból születik: ha szembesülünk a valódi problémával, akkor tudjuk megtalálni a leghatékonyabb kúrát. A válság alatt például nem meglepő módon a sales területek erősítése volt a fő feladat, mára inkább a munkaerő megtartása jelenti a legnagyobb kihívást.

A legfontosabb motívum Zsolt életében és a cégekkel való közös munkában a felelősség vállalása, amivel ha tudunk élni, az eredmények sem maradnak el. Ha mellé még hosszú távon való gondolkodás, és mindenki számára előnyös személyes kapcsolatok is vannak, akkor egy új piac megteremtése sem lehetetlen feladat.

Besnyő Gyöngyvér: Veszprémi születésű vagy, ma is ott élsz, annak ellenére, hogy a munkád az ország egész területére kiterjed. Hogyan alakultak ki ezek a kapcsolataid, mióta foglalkozol tudatosan azzal, hogy építed őket?

Meszlényi Zsolt: Egy értékesítő először a saját kapcsolatrendszerén indulhat el, ha valami újba vág. A kapcsolatépítés fontosságát ezért már itt meglátja, és máshogy áll az emberi kapcsolataihoz. Mivel már a kollégiumban a szülővárosomtól távol éltem tíz évet, a kapcsolatok építését már ekkor megtanultam a középiskolás és egyetemista éveimben. 

Szervezett formában a BNI első vidéki csoportjának, a győrinek voltam alapítója, mert felismertem, hogy ugyanazzal foglalkozunk, hozzám hasonló gondolkodású emberekkel találkoztam ott.

Besnyő Gyöngyvér: Mi fogott meg a BusinessFlowban, ami miatt itt tag lettél?

Meszlényi Zsolt: A Bflow a magyar viszonyokra épül, pont azokat az elemeket tartalmazza, amikre szükség van. A hangsúly itt nem a mennyiségen van, szigorú szabályokkal, amit például egy kezdő nem tud kezelni. Sokkal emberibb a létszám, jobban megismerjük a másikat, ezáltal jobban kapcsolódunk hozzá. A képzések során hasznos ismeretanyagot kapunk, mivel az előadók nem tagok, új ismereteket is behoznak a találkozókra. A rugalmassága, hogy a szigorú előírások helyett kereteket ad, különösen megfogott.

Besnyő Gyöngyvér: Milyen értékeket a fontosak a klubodban? Mik fontosak a számodra egy üzleti közösségben?

Meszlényi Zsolt: A stratégiai partnerségek végigkísérték az utamat, többször előfordult, hogy egy elsőre versenytársnak tűnő cégből ügyfelünk lett. Ezekre a stratégiai kapcsolatokra új vállalkozások épülhetnek. Éppen ezért a tagságot nem azért választottam, hogy ügyfeleket szerezzek, hanem hogy a rengeteg munkám mellett inspirációkat, új ötleteket találjak. Itt is a kíváncsiságom és tudásvágyam hajt, hiszen sosem tudhatod, kivel találkozol egy következő alkalommal. 

Nem olyan embereket keresek, akikből egy ügyfelem lesz, hanem akik hoznak ezret, miközben kölcsönösen elégedettek vagyunk.

Besnyő Gyöngyvér: Hogyan látod magad az üzleti klubban? Mi az egyéni célod, és mik a kluboddal való terveid?

Meszlényi Zsolt: Az üzleti klubom az Insider a nagyvállalati ügyfeleket célozza meg, ahol az információ a legnagyobb érték, mivel itt mások a szabályok, mint a KKV-nál. A döntéshozatal, kapcsolattartás, a nagy fluktuáció a legtöbb területen, és az ezekhez való alkalmazkodás, amit az információn keresztül segít ez a klub.

Távlatilag szeretném, ha Veszprémhez közel is lenne üzleti klub, ezért, és más vidéki klubok létrehozásáért mozgósítom a kapcsolatrendszerem, hiszen ez további lehetőségeket teremt egyre több vállalkozás számára.

Besnyő Gyöngyvér: Mit tanácsolnál egy kezdő kapcsolatépítőnek, hogy induljon neki az első találkozónak:

Meszlényi Zsolt: A jó kapcsolatépítő tulajdonságai: nyitottság, kíváncsiság, önzetlenség. Ezekkel a tulajdonságokkal felvértezve, hosszú távon gondolkodva biztosan meglesz az eredménye a befektetett munkának.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr615163078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása