Cégvezetők klubja

Business Flow

Egy összetevő, amitől a Te céged is sikeresebbé válik

2018. június 18. - Business Flow

marosvolgyi_zsolt_045li.jpg

Aki a vállalkozói életformát választotta, annak a számtalan előny mellett más kihívásokkal is szembe kell néznie, mint egy alkalmazottnak.

Mégis mi lehet a különbség azok között, akik küzdenek a cégük mindennapos problémáival, és úgy érzik nem fejlődnek, valamint azok között a vállalkozók között, akik sikert sikerre halmozva látják meg mindenben a lehetőséget?

A kérdés költői, ugyanakkor vannak olyan szempontok, amikből lehet és érdemes tanulni olyantól, aki az utóbbit valósította meg.

Marosvölgyi Zsoltot nehéz röviden bemutatni, mert az általa alapított közel 30 cég mindegyike megérne egy külön történetet. A teljesség igénye nélkül pár emlékezetesebbről teszünk csak említést.

Kevesen mondhatják el például magukról, hogy 14 évesen programot írnak a leendő egyetemüknek, amit később az egyetem hallgatóiként használnak is.

A 2007-ben alapított internet szolgáltató, a B.net egy hétköznapi igény kreatív megoldására született, rövidesen Sopronban és környékén 28 településen főként céges ügyfeleknek biztosította az internetet.

Majd következett a Voov, ami egy elsősorban designnal, fejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó vállalkozása mára számtalan elnyert szakmai elismeréssel. Csak néhány példát említünk: Év Honlapja 2011-ben a Neckermannal, 2015-ben a Naurel webáruházzal, majd az egyik legnépszerűbb számlázó program, a Billingo 2006-ban, ami már a Voov-nak egy igen sikeres startup kezdeményezése.

2016 óta a Magyar Adósságrendező Zrt. alapítója és társtulajdonosa, mely a devizahiteleseknek segít egyedülálló módon a bankokkal történő mediációban, az adósokat képviselve több oldalról – tanácsadással és jogi segítséggel – támogatva a mindkét fél számára kielégítő eredményt. Emellett a Magyar Adósságrendező Zrt. az ingatlanokkal befektetési lehetőséget is kínál a piac más szereplőinek.

Zsoltnál hitelesebben nem sokan mondhatják el, miért érdemes egy vállalkozónak egy üzleti körhöz tartozni, ha fejlődni szeretne. Kiemelkedő vezetőként és több üzleti klub alapítójaként segíti azokat a vállalkozókat, akik keresik a lehetőségeket, az üzletileg és emberileg egyaránt eredményes kapcsolatokat.

Talán a legfontosabb, amit tőle tanulhatunk, hogy egy új vállalkozás indításához az előre meglévő erős, bizalmi kapcsolatok adják az üzemanyagot, amik egy jó ötletből sikereket generálnak. Nem csak kezdéskor jön jól ugyanakkor egy stabil és megbízható közösség.

Besnyő Gyöngyvér: Az életed során mindig fontos szerepet játszottak az üzleti kapcsolatok. Mikor és hogyan kezdtél el tudatosan foglalkozni az építésükkel?

Marosvölgyi Zsolt: 2011-ben csatlakoztam egy üzleti közösséghez Győrben, mivel Sopronban ahol éltem úgy éreztem körbeért a kapcsolatrendszerem és új tevékenységekhez fejlesztenem kell a kapcsolati hálómat is.

Besnyő Gyöngyvér: Számtalan lehetőség közül meglátod azt, amivel potenciálisan érdemes foglalkozni. Az üzleti klubok miért tartoznak ide egy résztvevő szemével? Mi a jelentőségük számodra, mint alapító számára?

Marosvölgyi Zsolt: A kapcsolatépítés a vállalkozás számára olyan mint a víz és a táplálék a szervezetnek. Lehet nélküle létezni egy darabig, de növekedni és fejlődni csak akkor tudunk ha bevisszük a friss energiát a cégbe a kapcsolatok és a tudás által amit a közösségeken szerezhetünk meg.

Besnyő Gyöngyvér: Mik a rövid- és hosszú távú terveid az üzleti klubokkal? A vállalkozásodat szeretnéd erősíteni vele, esetleg keresed azokat az irányokat, embereket, akikkel új ötleteket valósíthatsz meg?

Marosvölgyi Zsolt: Egyetlen célom van vele, megtalálni azokat a stratégiai partnereket akikkel a jövőbeni vállalkozásokat fel tudom építeni. Az ismerkedéshez alkalom kell, a bizalom kialakulásához pedig idő, rendszeres találkozás és néhány helyzet amiben megmutatkozik ki hogyan reagál és old meg problémákat vagy használ ki lehetőségeket.

Besnyő Gyöngyvér: Mik azok a legfontosabb értékek, amik miatt egy klub vagy akár egy üzleti kapcsolat hosszú távon jól működő?

Marosvölgyi Zsolt: Érdeklődő hozzáállás, folyamatos energiabevitel és feladatvállalás. A bizalom kialakulásához pedig megbízhatóság (azt teszi amit mond) és elvárások nélküli segítőkészség.

Besnyő Gyöngyvér: Személy szerint Te milyen típusú embereket látsz legszívesebben a saját klubodban? Mi az a hozzáállás, mentalitás, ami előreviszi a közösséget?

Marosvölgyi Zsolt: Olyanokat akik a vállalkozásukkal kapcsolatban rendelkeznek célokkal és elkötelezettek a saját fejlődésük irányában. Képesek odafigyelni a másik mondanivalójára, nem csak kivenni akarnak a csoportból hanem a közösségi érdeket teszik előtérbe a haszonszerzéssel szemben.

Besnyő Gyöngyvér: Annak, aki még sosem vett részt üzleti találkozón, mit tanácsolnál? Mikre számíthat és hogyan érdemes felkészülnie, hogy a legtöbbet hozhassa ki a találkozón való jelenlétéből?

Marosvölgyi Zsolt: Feltétlenül próbáljon ki egy találkozót elvárások nélkül, csak a hangulat kedvéért. Próbáljon meg aktív szereplője lenni a találkozónak és figyelje a többieket, hiszen nála rutinosabb résztvevőktől hallhatja a bemutatkozásokat. Röviden fogalmazza meg a cége küldetését és találjon egy memória fogast a saját bemutatkozásához amiről a többiek emlékezni fognak rá. Mosolyogjon sokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr8114056632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.19. 00:18:08

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/
süti beállítások módosítása