Cégvezetők klubja

Business Flow

Az amerikai álom itthonról is elérhető

2019. október 23. - Business Flow

miki.jpg

Dr. Varga Miklósról egy történet, ami jól példázza, hogyan viszonyul az álmokhoz, úgy indul, hogy gyerekszobája ablaka egy tűzfalra nézett. Mivel a látvány nem tetszett neki, ráfestette egy plakát képét a floridai tengerpartról, amelytől ma 400 m-es távolságban áll az otthona, ahogy annak idején megálmodta.

Nem véletlen ezért, hogy ma magyar vállalkozókat segít abban, hogy a világ legnagyobb piacára, az Egyesült Államokba juttassák el, és ott valósítsák meg azokat az ötleteiket, amikre szüksége van a világnak.

A történet egy sportkarrierrel kezdődött, amikor 1986-ben egy pánamerikai bajnokságon indult karate tudásával, amit azóta is - összesen 48 éve - űz.

A rendszerváltáskor tért vissza, de már Amerika felé húzta a szíve, ezért egy üzleti vízummal jutott ki ismét, majd először rezidens lett, majd közjegyző Floridában.

2000-ben történt először, hogy egy ismerőse megkereste, segítsen kijuttatni az USA-ba vállalkozását, melyre Miklós azonnal igent mondott.

Már ez az első projekt sikerrel járt, amellett, hogy egy másfél évig tartó tanulási, tapasztalási folyamat is volt egyben, ami után újabb és újabb megkeresések következtek. Ezek a sikerek indították el az Ötletből dollárt, mely nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy minél több magyar, vagy az EU-ból induló találmányt, szabadalmat, technológiát, szolgáltatást és terméket segítsen eljutni és sikerre vinni az Egyesült Államokban. Ehhez Miklós adja az üzleti hátteret, Andrási Betty pszichológus pedig a mentális felkészülésben segít.

A gondolkodásmód ugyanis egy fontos elem abban, hogy meddig jut el egy projekt. A magyarok kreatívak, képesek a jég hátán is megélni, ugyanakkor hibás gondolkodás az, ha a magyar piacról szeretnék meghódítani a világot ahelyett, hogy egy sokkal nagyobb játéktéren, sokkal nagyobb piacon próbálnák ki magukat elsőként.

Az évi 1000-1200 projekt, ami Miklós keze alatt átfut az elmúlt 20 évben 934 sikerest eredményezett.

Szerepel köztük vezeték nélküli töltő elektromos autóknak vagy kötél nélküli kikötő rendszer yachtok számára, melyek új vásárlói igényt, szükségletet hívnak életre.

Járható út azonban az is Miklós szerint, ha nem egy teljesen újat talál fel a hozzá forduló projektgazda, hanem megújítja, hatékonyabbá teszi a meglévő technológiát, terméket.

A korábbi termékfogyasztókból ugyanis technológia fogyasztókká váltunk, és az eszközök, amik körbevesznek minket néhány éve még elképzelhetetlen tudással rendelkeznek. Nem kell ezen meglepődnünk, hiszen évente 288 millió találmányt adnak be szabadalomként világszinten, melyek nagy része alig észrevehető, apró változást hoz az életünkben, még úgy is, hogy nap mint nap használjuk őket.

A legfontosabb kérdés pedig egy ötletnél mindig az, kinek kell az adott termék. Erre kell tudnia választ adni annak, aki el szeretne indulni. Miklós pedig nem dönt, hanem lehetőséget biztosít, mert azt mondja, csak gyakorlatban lehet tesztelni, mire mond igent a piac.

Minél korábbi fázisban kér segítséget az ötletgazda, annál előbb kerül egy hatékony mentorprogramba, elkerülve azokat a buktatókat, melyekkel így nem kell szembenéznie, valamint a kiterjedt kapcsolatrendszer is a rendelkezésére áll.

És hogy mik azok az elemek, amik nélkül elképzelhetetlen a siker?

Miklós aki a Startup SAFARI-tól, a TEDx-ig számtalan helyen adott már elő a témában, ezt a négy összetevőt tekinti a legfontosabbnak:

Érts ahhoz, amivel foglalkozol.

Legyenek jó kapcsolataid.

Légy szorgalmas.

Tudj jól kommunikálni.

Besnyő Gyöngyvér: A kapcsolatépítést kiemelten kezeld egy vállalkozás építésében. Mi alapján válassza ki a számára megfelelő szervezetet az, aki most indul el ezen a területen? 

Varga Miklós: Sok networking találkozóra járok es ajánlom mindenkinek, hogy építsen kapcsolatokat ezen az úton is. 

Besnyő Gyöngyvér: Kik számára adja a legtöbb lehetőséget a Business Flow? Te mi miatt vagy itt tag?

Varga Miklós: A Business Flow egy vidám és szabad formája az üzleti találkozóknak és ez vonzott.

Besnyő Gyöngyvér: Hogyan látod a saját céljaidat megvalósulni az üzleti klubodban?

Varga Miklós: Sok ugyfelem van már a klub-ból és azzal tudom segíteni őket, hogy a kapcsolataimat megosztom.

Besnyő Gyöngyvér: Mi az, ami leginkább fejlesztésre szorul a magyar vállalkozások gondolkodásmódjában? 

Varga Miklós: A magyar vállalkozók nem mernek nagyot álmodni, nem celjaik vannak hanem vágyaik, és nehezen döntenek.

Besnyő Gyöngyvér: Milyen vállalkozókkal, vállalkozásokkal működsz együtt legszívesebben?

Varga Miklós: A rugalmas és innovatív cegekkel és személyekkel szeretek együttműködni.

Besnyő Gyöngyvér: Mik szükségesek a hosszú távú bizalom kialakulásához egy üzleti kapcsolatban?

Varga Miklós: A rendszeres találkozások, mert egy alkalommal nem lehet megismerni a másikat és így a bizalom sem alakul ki.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr9615255546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása