Cégvezetők klubja

Business Flow

Beszélgetés az üzleti coaching hazai megteremtőjével

2018. március 28. - Business Flow

Az üzletfejlesztés, a coaching ma már egyre inkább telített piac, nem könnyítve meg ezzel azon cégvezetők dolgát, akik valódi segítséget szeretnének kapni vállalkozásuk fejlesztéséhez.

Kevés azonban a hiteles szakember, s ezek egyike, aki évtizedes tapasztalata mellett az ágazat megalapítója, az ActionCOACH mesterlicenc tulajdonosa.

eszik.jpg

Dr. Eszik Zoltán 1992 óta foglalkozik szervezetfejlesztési és vezetőknek szóló tanácsadással. Így kellő tapasztalattal, kutatással a felnőttkori tanulás, személyes hatékonyság növelésének legeredményesebb formáit megismerve választotta ezt a módszert.

Az ActionCOACH Ausztráliából indult, Magyarországon kilenc éve van jelen, így a hazai piachoz is kiforrottan tud alkalmazkodni.

Mire számíthat az a cégvezető, aki Zoltánhoz fordul? Strukturáltan látni fogja cége munkafolyamatait, az együttműködés 13 hónapjára, s azon belül is a költségvetést, írott üzleti tervet, költségmutatókat, amivel nem csak a vállalkozását tudja fejleszteni, a profitját növelni, hanem emellett marad ideje a számára fontos dolgokra is.

Az üzleti kapcsolatépítés is egy fontos elem a fejlődéshez, ennek leghatékonyabb módjáról, az üzleti klubról beszélgettünk.

Besnyő Gyöngyvér: Hogyan és milyen céllal kerültél az üzleti találkozók világában? Mikor találkoztál velük először?

Eszik Zoltán: Igen, jól látod: ez – mármint az üzleti coaching - tényleg egy kompetitív piac, de az az üzleti coach, üzletfejlesztést támogató szakember, aki ott van, ahol az ügyfélköre, az nem szenved ügyfélhiányban. A jó coachnak magának is az üzleti közélet motorjává kell válnia, hogy első kézből vagy másként fogalmazva a saját bőrén érezze azokat a rezdüléseit az üzleti világnak, gazdasági környezetnek, amik a vállalkozók, cégtulajdonosok mindennapjait meghatározzák!

Amikor az ActionCOACH keretében, - amely a világ első számú üzleti coaching szolgáltatója -  franchise jogot vásároltam, akkor módom volt több alkalommal élőben is hallgatni Ivan Misner-t, aki a modern értelemben vett networking megalapítója volt, s ma is élő klasszikusa.

Ezért örültem, amikor ez a hálózat megérkezett Magyarországra, szinte az első pillanattól bekapcsolódhattam a munkájába. Innen azóta is nagyon sok üzleti partnert, barátot őrzök.

Besnyő Gyöngyvér: Mi a legnagyobb érték, amit szerinted egy üzleti találkozó adhat? Üzleti coachként miért javaslod az üzleti klubban való részvételt a vállalkozóknak?

Eszik Zoltán: Első hallásra talán meglepő lesz, amit mondok, de egy jól működő üzleti klub a legjobb kifejezése annak, hogy vállalkozni öröm! Egy cégtulajdonos, egy első számú döntéshozó persze ezer más helyen is megoszthatja sikereit, eredményeit másokkal, de sehol máshol nem lesz része ezt tenni olyan értve figyelő környezetben, mint hasonszőrű társai között. Arról nem is beszélve, hogy egy kis idő után a klubtársak elkötelezett nagyköveteivé válhatnak egymás szolgáltatásainak.

Besnyő Gyöngyvér: Számodra mik azok a szempontok, amik alapján egyik vagy másik üzleti klubot ajánlod?

Eszik Zoltán: Azt gondolom Gyöngyvér, ez olyan, mint a társkereső szolgáltatás: ha ismerem a paramétereidet, lehet, hogy tudok neked ajánlani egy álompárt (bocs álom klubot), de a kapcsolatod olyanná lesz, amivé együtt teszitek.  Szóval nem adottság egy-egy klub aktuális állapota, hanem sokkal inkább lehetőség: ajánlani inkább azt szoktam, mivel, hogyan teheted a legnagyobb személyes és üzleti értékeddé ezeket a találkozókat. Mondjak néhány példát? Ha beszélgettek – például - valakivel egy kávé mellett, akkor álljatok úgy, hogy más is be tudjon kapcsolódni a beszélgetésetekbe, hogy próbálj érdeklődést felkeltőn beszélni arról, amivel foglalkozol, hogy érdekeljen a másik, s ne csak üzletileg…

Besnyő Gyöngyvér: Milyen hozzáállással érdemes érkezni egy találkozóra, hogy a lehető legeredményesebben aknázhassuk ki az általa nyújtott lehetőségeket? Mi a sikert előmozdító magatartás itt?

Eszik Zoltán: Ha valaki létrehoz egy vállalkozást és azt sikerrel működteti, - hidd el – akár akarja, akár nem: mintát, példát mutat másoknak. Az emberek szívesen követik a kockázatvállalásra kész, dönteni képes cégvezetőket, üzletembereket. Ezért érdemes hiteles, felelős „játékosként” részt venni a „networking partiban”.

Ebbe persze beletartozik az is, hogy valaki kellő önismerettel, vagy emberismerettel rendelkezik. Amire érdemes felkészülni, hogy nem vagyunk egyformák, s az üzleti kapcsolatépítéshez való hozzáállásunkban is vannak eltérések.

Valójában négy, jellegzetesen eltérő típusba sorolható karakterek ülnek az asztal körül egy-egy találkozó alkalmával: Ott vannak a „Gyerünk, húzzunk bele” karakter képviselői. Ők azok, akik keményen hajtanak, nekik minden perc drága, imádnak vezetni és gyorsan döntenek. S mellettük ülhetnek olyanok, akik igazi „Promoterek”: sugárzik belőlük a pozitív, támogató energia, könnyen építenek kapcsolatot bárkivel, nyitottak, kedvesek. De helyük van a társaságban azoknak is, akik szeretik a fókuszukat egyetlen emberre irányítani. Ők a „Gondoskodók”, akik szívesen veszik a szárnyaik alá az újonnan érkezőket, a csendben meghúzódókat, kicsit szentimentálisak, de nagyon segítőkészek. S persze lehet számítani arra is, hogy lesznek. akik „Kutatók” táborába tartoznak. Ők kételkednek, mindennel szemben szkeptikusok. S csak abban bíznak, amit előzőleg alaposan körüljárnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://businessflow.blog.hu/api/trackback/id/tr8913785248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása